A kilencvenes évek közepe táján együtt néztük a nagymamámmal a TV-t. Egy sportszer reklámot adtak épp, amiben egy fekete atléta szaladgált a stadionban. Nagymamám megszólalt: "Nekem semmi bajom a feketékkel, de azt azért túlzásnak érzem, hogy a TV-ben mutogatják őket".

Először is: senki ne merje bántani a nagymamám. Egész addigi életét a szocializmusban élte le, feketét csak a TV-ben, a moziban vagy fényképen láthatott, számára ez az egész egy tisztán elméleti kérdés volt. Valószínűleg nem is fecsérelt rá sok energiát, hogy megpróbáljon valamilyen politikailag korrekt álláspontot kialakítani, egyszerűen csak mondta ami eszébe jutott, amit a legősibb reflexek mondattak vele.

Úgy gondolom, napjainkban nagyon hasonló az emberek többségének hozzáállása a melegekhez. "Nekem semmi bajom velük, de minek mutogatják őket?" Ezek az emberek nem homofóbok, csak annyi fogalmuk van a melegekről, és arról mit akarnak, mit miért csinálnak, mennyien vannak és kik ők, mint Lenke néninek az afroamerikaiakról. Számukra készült az alábbi FAQ. Kijelentem, hogy ezentúl csak akkor szabad buzizni az interneten, ha elolvastad a FAQ-t, és erőfeszítést tettél a megértésére. Az erőfeszítés persze még nem jelent garanciát semmire. Ha vannak chemtrail hívők, sőt, lapos föld hívők, és kreacionisták, miért pont olyanok ne lennének, akik egyszerre hiszik magukat toleránsnak, és egyszerre értetlenek napjaink melegjogi kérdéseivel kapcsolatban.

- Mit akarnak ezek az emberek?
- Ugyanúgy élni, mint mindenki más.
Egy angol blogger írta: "Angliában melegnek lenni unalmas." Szerintem nagyjából ez a cél. Senkit se érdekeljen ki meleg és ki nem, ne legyen hírértéke, senkinek se kelljen eltitkolnia, szégyellnie. Ugyanolyan nyíltan és felszabadultan élhesse meg az ismerkedést és a társával való együttélést, annak felvállalását a családja, barátai, szomszédai és munkatársai előtt, mint a heteroszexuálisok. Vagy legalábbis majdnem ugyanolyan nyíltan, de sokkal nyíltabban mint ma Magyarországon.

- Hányan vannak?
- Sokan.
Nincsenek egyértelmű és megbízható adatok a homoszexuálisok és biszexuálisok arányáról a társadalomban, de nagyságrendileg 5-10% körülire tehető, másképp megfogalmazva, minden tizedik-huszadik ember a környezetedben érintett.

- Miért büszkék rá hogy melegek? Nem tettek érte semmit, én se vagyok rá büszke, hogy heteró vagyok.
- A büszkeség itt egyedül méltóságot jelent, az alacsonyabbrendűség elutasítását.
A "black pride" mozgalom mintájára indult a gay pride. Büszkék voltak rá hogy feketék, de nem olyan értelemben, hogy többre tartanák magukat a fehéreknél. A "pride"-ot magyarra büszkeségnek is fordítják, de alapvetően méltóságról van szó, a szégyenérzet ellenkezőjéről.

- Miért hirdeti magáról hogy meleg, én se hirdetem hogy heteró vagyok.
- Hirdeted, csak olyan gyakran, hogy észre se veszed.
Egy heteroszexuális számára teljesen természetes, hogy felvállalja szexualitását, és ennek jelét is adja verbálisan és vizuálisan a legkülönbözőbb módokon. Megfordul a lányok után az utcán, ha bátrabb leszólítja őket. Vadidegenekkel ismerkedik a villamoson, könyvtárban, bárhol. A párját bemutatja a családnak, barátoknak, elviszi közös programokra. Még a távolabbi ismerősök, munkatársak között is természetes, hogy ismerik egymás családi státuszát, érdeklődnek egymás társa felől. A szexualitás, ill. az ellenkező nemű embertársak vonzerejének kitárgyalása az egyik leggyakoribb beszédtéma.

Ezzel szemben a melegek jelentős része még a családja elől is titkolja hogy az, így a magánéletére vonatkozó kérdések felére hazudnia kell, valamint folyamatosan ügyelnie arra, hogy ne bukjon le. Ha heteró vagy, próbáld egy nap összeszámolni, hányszor árultad el magad, majd próbáld meg elképzelni, hogy titkolnod kellett volna.

Erre a bizonytalan, frusztráló helyzetre adott válasz a "coming out", amiben az illető szűkebb/tágabb környezete előtt színt vall. Ezzel vállalja az esetleges azonnali elutasító reakciót, de legalább megkíméli magát a további titkolózástól.

- Az internet tele van magamutogató, ízléstelen felvonulók képeivel. Miért provokálják az embereket?
- Ők csak egy törpe kisebbségét teszik ki a felvonulóknak.
Egy nagyobb pride-on több százezren vesznek részt, a média viszont azt a maroknyi embert ragadja ki, akik "érdekesek". Mellettük ezrével vonulnak hétköznapi ruhában olyanok, akik csak nehezen vették rá magukat hogy kimenjenek, és még több el sem megy, mert tart attól hogy egy ismerős felismeri.

- Miért kell folyton ezzel a témával foglalkozni? Túl van reprezentálva.
- Jobb lenne ha nem volna ok foglalkozni vele.
Mint említettem, az emberek 5-10%-a érintett. Ez nagyjából megfelel a magyarok arányának Szlovákiában és Romániában.

- A következő az lesz, hogy a zoofilek, pedofilok és különböző fetisiszták is kimennek az utcára felvonulni és coming outolnak majd?
- A zoofilek nem élnek társkapcsolatban állattal, sem ismerkedésről nem beszélhetünk az esetükben, így nem szembesülnek azokkal a problémákkal mint a melegek. Ugyanez elmondható a fetisisztákról, senkinek sem kell bemutatnia a családnak a kedvenc vörös harisnyáját, vagy nem kell attól tartania, hogy meglátják az utcán kézen fogva sétálni egy korbáccsal. A pedofília társadalmi vonatkozása szintén teljesen különböző, talán nem kell részletezni hogy miért.

Folytatás következik...